Kegyelem:

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

2020.03.15. Valószínűleg én is elkaptam. Érzem ahogyan bújkál bennem valami. A légzésem már nehezebben megy mint tegnap. Vagy lehet, hogy a gyér szellőztetés miatt ilyen ez az egész? Lehet, hogy csak hipochonder lennék, elvégre az egyetem alatt is mikor tanultam a különféle nyavajákat azoknak tüneteit magamon is megtapasztlatam?

A folyosóról fekvőbetegek köhögése szűrődik be, én az irodában éppen a az ügyleeti naplót írom. Közben érzem ahogyan minden egyes légvétel nehéz.. ilyet már nagyon régen éreztem: legutóbb gyerekkoromban 12 évesen amikor bronchitisem volt.. Pedig az utóbbi években, mióta Vikivel szakítottunk eléggé kipattintottam magam: triatlonozok, maratont futok, úszok, mégis most úgy érzem, hogy a testem küzd, harcol valami ismeretlen kórokozó ellen, ami bejutott a légutaimba és most ott bulizik.. Úgy ahogyan Németországból hazajött kollegám mondta: olyan száraznak érzed a szád közben fáj a torkod és nehéz levegőt venned..Ezeket én is érzem, közben gyógyítom a betegeket..

Most szívesen mennék karanténba..

Mégis mikor akarnak minket szűrni végre valahára?

2020. 03. 13. Ma életemben először hatalmába kerített a félelem elemi erővel. Ott voltam éppen asszisztáltam a kollegának akivel tüdőtumort operáltunk. „Bakker hetek múlva százak, ezrek fognak meghalni én meg itt operálok.” Mit keresek én itt? Egy kritikus gócpontban ahol tuti, hogy már van koronavírus? Hogy kerültem én ide? Én csak egy olyan munkát akartam amivel normális életem lehet: találok majd egy csinos nőt aki a feleségem lesz.. E helyett tök egyedül vagyok: se kutyám se macskám, mert „Én Panaceának a gyógyítás Istennőjének köteleztem el magam” Én csak a tanulásnak és a hivatásomnak éltem eddig rengeteg családi rendezvény, élmény utazás amiről lemaradtam csak azért, mert vizsgákra készültem. Életem szerelme akit az egyetemen ismertem meg már férjhez ment egy kormánytisztviselőhöz, aki mellett nyugodtabb élete van: nem kell hosszú ügyeletek után azon morfondíroznia, hogy vajon azért késem mert megcsalom valakivel vagy tényleg ilyen sokára nyúlik egy ember megmentése?  A hiba ott volt, hogy míg együtt voltunk túl sokat dolgoztam, hogy legyen pénzünk, így elhidegültünk egymástól. Ő azt hitte nem szeretem, az igazság az, hogy a mai napig nem telt el úgy nap, hogy eszembe nem jutott volna.

Én még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy meghaljak. Mi lesz a családommal? Nagymamával? Anyával és Fannival? Ők messze vannak : 100km-rel arrébb. Azt már biztosan tudom, hogy nem lesz elég  gyógyszer ,de  élelem, víz az vajon lesz-e? Meddig folyik víz majd a csapból? Mi lesz ha a Bácsvíznél megbetegszik az akinek a feladata a vízellátás felügyelete?  Holnap el kell mennem vásárolni; utolsó lehetőség az armageddon előtt.Közben érzem, hogy szúr a mellkasom, úgy látszik az pihegős néni akit légmell miatt be kellett csöveznem tényleg koronavírusos volt.  Mikor kérdeztem a nővértől, hogy  te ez nem koronavírusos?  „Reméljük nem, mert ha igen akkor bezárják a fél emeletet.” és ezzel elintéztük.. Én becsöveztem közben a néni másfél centiről az arcomba köhögött…   A mai napig, ha megyek a kórházba nem ellenőrzik hőkamerával, hogy ki a lázas s ki nem.  Tesztet nem néznek, nem vesznek senkitől  mintát, hogy kórházi dolgozó létére nem  fertőzött-e?  Egy szóval eddigi életünknek vége..

Sokszor nem kapunk választ kérdéseinkre, pusztába kiáltott szó marad csupán: az biztos, hogy már amiatt mérgelődni, sopánkodni (Szilvi, Viki olyanok amilyenek), hogy nem érünk célt nem érdemes,  ha valaki elméjében megrögződik egy gondolat ami végül kialakít egy szokást legyen az jó vagy rossz az idővel szélessé válik mint egy autópálya; és hiába mondanak az illetőnek akármit ő halad tovább  a gondolataival az ő kis sztrádáján, lepattan róla minden józan gondolat... 

A levél amit írtam az Új remény gyülekezetnek annyit ért mintha kimentem volna a nagy magyar pusztába és elordítottam volna magam: Azt hiszem ez eléggé szép teljesítmény volt a részemről, úgy járni egy évig egy hívő közösségbe, hogy azután rám sem hederítenek,  meg sem kérdik, hogy vagyok, pedig hordtam nekik a magam által készített sütiket, 120 km-ert megtéve csakhogy eljussak hozzájuk és ezt hetente 2x is akár,  azt hittem jól elvagyunk együtt, hát pont ez az csak elvagyunk, de a lényegét egyik tagnak sem sikerült megfognom úgy mint egy szellemileg hagyma ogrénak a lelkét csak a felszínt sikerült kapargatnom a legfelső barna héjat, de van akinél még azt sem.. Bár mire számítsak, ha azt a tagot aki 8 évig járt közéjük csak úgy dobták mert állítólag "démonizálódott": összefeküdt egy házas emberrel.. Na és hol van a megbocsátás? Miért kell valakit ezért kiközösíteni? A gyülekezetben felszólaltam, nehezményeztem, hogy mindenki egyhangúlag a lelkipásztor parancsának engedelmeskedett és megszakított minden kapcsolatot ezzel az állítólagos taggal, mikor a szobatársát kérdeztem aki szintén gyülis tag csak annyit mondott: én se tudom mi van vele.... "Pont te nem tudod hát te élsz vele már vagy 5 éve, hogy hogy nem tudod?" Kérdem én..

Ismét kezd rajtam erőt venni egy alig megmagyarázhatatlan szomorúság: Bár nem tudom miként de lassan átvészelem világom belső válságát: elhatároztam, hogy olyan férfivá akarok válni aki majd megfelelő társa tud lenni annak a nőnek akit kiválaszt. Végre érzem beletalálok, rá állok elkövetkező napjaim változhatatlan sínpárjára. Tudomásul kell vennem a háríthatatlan tényt: ez van itt hagyott Viki, Szilvi kijelentette, hogy más személyében megtalálta azt a férfit akire 10 éve várt... komolyan mikor még felvettek az orvosira azt hittem miután elvégzem tapadnak majd rám a nők.. eddig valamit mindig elszúrtam..

Nem lehet gyötrődve visszakívánni azt ami nem jöhet nincs többé. Ha nem fogadom ezt el, mindent létem elpergő perceit, a végső másodpercekig tönkretenném. Jól telt percek után a következő napra is rásugárzik az előző nap derűje, míg a Vikit  vagy egyáltalán a fiatal női társaságot visszakívánó napok gyötrelmében csak kínlódást hozhat a következő nap . Rajtam múlik, melyik világot, rendet választom. Izgalmas, szép, nyugalmat hozó, majdhogy matematikai feladat így ilyen szemlélettel tisztázni meglévő és meg nem lévő körülményeket. Viki hiánya és a nők nem törődömsége irányomba napról, napra mar belém, de én immunizálódtam-így hiszem-a fekete méreg ellen. Aki nem tudja magát immunizálni az önmagát veti oda martaléknak. Hangulatban sem kedveli senki a komor, fekete színeket és aki ilyesmivel színezi környezetét, belső világa kedvét, önmagától is másoktól távol kerül. A derűs mindent rendbentartó beállítódás viszont szebbnél, szebb életet kínál, jókedvből jókedv fakad, komorságból, komorság.  

Figyelem! a "..." részben Picsogás következik csak saját felelősségre olvassátok a kockázatokért és mellékhatásokért nem vállalom a felelősséget!

"Virtuális pilótafülkémben ülve elmerengek (látszik ma nem kell dolgoznom ilyenekre is jut időm), hogy milyen furcsa mennyi minden történhet egy év leforgása alatt..

Tavaly ilyenkor még javában jegyben jártam azzal a lánnyal akiről azt hittem életem szerelme... a családja, de már ő sem fél éve nem is keres, én miért keressem őt azóta már biztosan felszedte egy PUA vagy valaki más, FB-on már nem posztol semmit vagy fél éve, egyszerűen eltűnt, nyoma veszett... Karácsonyra küldtem neki képeslapot (az egyik grafikámmal ami a kórházi munkatársainak annyira tetszett, hogy volt aki 2-őt is kért belőle.) amire tőle aki engem édesének meg minden másnak nevezett most 2015-ben semmilyen választ nem kaptam, mintha soha nem is ismertük volna egymást..Ez az egész azért esik rosszul mert én őt barátomnak is tekintettem, úgy látszik neki ez már semmit sem jelent... Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekel, hogy kivel jött össze én csak abban bízom, hogy nem keveredik rossz társaságba, dehát minek is foglalkozok én ezzel hiszen nem én voltam az aki bepasizott a Balatonparton... Biztosan jól van ha valami lenne vele tuti keresne.. Szinte villámcsapásként ért a felismerés, hogy akkor tudok magamnak rendes párt találni, ha el tudok szakadni tőle érzelmileg és már nem ácsingózok utána...
Erről eszembe jut a Gattaka című film úszós jelenete: https://www.youtube.com/watch?v=ll5qiWa6YDk  Addig míg azon a parton gondolkozom amit elhagytam és a visszatérésre spórolom az erőmet nem pedig a továbbúszásra , nehezebben jutok el a túlpartra..
 
"Hátra ne nézz akiket szeretsz a maguk útján nem utánad mendegélnek, akaszd a fára üresen maradt tarisznyádat." /Kányádi Sándor: Távolodóban/"

Azt már tudom, hogy a mostani eszemmel nem követném el ugyan azokat a hibákat, tudnék mit lépni hála az utóbbi kiképzésnek amiben Jimmiéknek is nagy szerep jutott. Mostanában már látok felcsillanni egy-két kéjsóvár tekintet fiatal nőknél mikor meglátják rajtam a fehér köpenyt, a bökkenő csak az, hogy ezek általában a párjukkal jönnek, pl. múltkor is volt egy fickó aki a barátnőjével jött kötözésre, közben a csaj úgy nézett rám mintha egybe fel akarna falni, huncutul mosolygott, meg azzal a kiéhezett tekintettel nézett rám amit néha-néha tapasztaltam már életem során... Csak azt nem értem mit akarna tőlem mikor ott a hapsija szórakozzon azzal ne velem. A  környezetemben meg majdnem csak 40-en fölötti nők vannak mert a fiatalok kimentek külföldre, aki meg szóba jöhet az eszméletlen vallásos, olyan érzésem van vele kapcsolatban mintha én lennék a  hangya aki elhatározza, hogy márpedig átrágja magát egy hagymán rétegről-rétegre, nah én is így haladok HK-val, már mostanában odáig eljutottunk, hogy személyes dolgokat is megoszt velem állítólag olyanokat amiket másokkal nem ez  most vagy igaz vagy nem, én szeretném hinni, hogy igaz. A másik dolog meg az, hogy most már nem feküdnék le akárkivel, csak azért mert jól néz ki. És akkor mi van, ha formás a lába feszes a feneke?  Ez mind csak a látszat, na de mi van belül?   

Mindennek ellenére most jobban érzem magam mint tavaly ilyenkor, mostanra már életemnek több olyan pillére is van amire tudok támaszkodni, az igazat megvallva a nő csak hab a tortán lenne rá mert annyi minden más hasznosat tudok csajozáson kívül csinálni.

Mindegy az egészre a "B" tervem az, hogy ha 50 éves koromig nem találom meg azt a nőt akit keresek felcsapok hittérítő hegyimentő szerzetesnek és hátralevő életemet Nepálban töltöm a hunzák társaságában miközben köpködöm a kajszibarackmagot a Karakorum hegy tetejéről az alattam elnyúló völgybe.